galéria
programok
IROKÉZ GYŰJTEMÉNY - MŰCSARNOK
bemutatkozó kiállítás
Megnyitó:
2001. július 19. 18:00
Megnyitja:
Sebők Zoltán, esszéíró
Megtekinthető:
augusztus 20-ig, hétfő kivételével naponta 10-18 óráig
Helyszín:
Műcsarnok, Budapest
GUGGENHEIMÉK MÉG IRIGYKEDNI FOGNAK
IROKÉZ GYŰJTEMÉNY
AZ ELSŐ KORTÁRS KÉPZŐMŰVÉSZETI MAGÁNGYŰJTEMÉNY MAGYARORSZÁGON
Nemrég mutatkozott be Szombathelyen az a kortárs képzőművészeti magángyűjtemény, melyet július 19-étől augusztus 20-ig a Műcsarnokban láthatunk. Az együttes különlegessége, hogy alapítói, a gyűjtők, Pados Gábor és Pajor Zsolt a 90-es években kiváló megérzéssel gyűjtötték össze azon fiatalok munkáit, akik mára a magyar művészeti világ sztárjainak számítanak, mint például az idei Velencei Biennálén nagy sikerrel bemutatkozó Komoróczky Tamás.
Szemben az elmúlt évtizedre jellemző rejtett gyűjtésekkel, melyek eredményeként számtalan műalkotásnak „nyoma veszett”, az IROKÉZ GYŰJTEMÉNY további érdekessége, hogy hazánkban egyedülálló módon, a gyűjtők nyilvános kiállításra szánják a tulajdonukban lévő alkotásokat.
Az IROKÉZ GYŰJTEMÉNYben található alkotások az egykori Újlak csoport (1989-ben alakult) tagjaitól – Ádám Zoltán, Farkas Gábor, Komoróczky Tamás, Ravasz András, Szarka Péter -, illetve Braun Andrástól, Németh Hajnaltól, Haffner Lászlótól, Korodi Jánostól, Szigeti Andrástól és Uglár Csabától származnak. A kiállításon látható képeik összessége jól tükrözi a 90-es évek progresszív irányzatát, az új technológiák alkalmazását, amely új értékeket mutatott fel, miközben szembeszállt a 80-as évek ünnepelt, az avantgárd formákhoz visszanyúló festészetével.
A világban található nagy magángyűjtemények mintájára az elmúlt tíz évben, hazánkban is jelentős gyűjtés indult, elsősorban korábbi művészeti korszakok anyagából – a múlt században és a század első felében kialakult magyar magángyűjtemények jelentős része később állami múzeumok anyagaiba olvadt Az Irokéz tulajdonát képező alkotások, egy új jelentős gyűjtemény létrejöttén túl azért is érdekesek, mert egytől egyig kortárs képzőművészek munkái. Ez a jelenség arra is utalhat, hogy a XX. század előtti és a XX. századi klasszikusok modern alkotások nem, vagy csak kis számban mozognak a művészeti piacon, és ezért a figyelem új értékek felé fordul. A kortárs képzőművészeti piac egyik legjelentősebb központja, New York is hasonló módon fordított figyelmet a „friss” értékekre a 80-as évektől kezdve. Bár az ottani piac is több válságot élt meg a 90-es években, értékrendszerének a mai napig alapvető eleme a kortárs művészet.
Persze egy ilyen jelenséget a kereslet-kínálat szemszögéből vizsgálva az az igény is meghatározhat, amelyet maguk a fiatal képzőművészek támasztottak, tudniillik képeiket nemcsak bemutatni szeretnék, de eladni is. Magyarországon a 90-es években a fiatal alkotók egyre inkább felszámolták azt a klasszikus művészképet, amelyik a művészet szegény, éhező, padlásszobában élő, bohém romantikusnak mutatta. Ehelyett egyre gyakrabban jelentek meg olyan művész személyiségek, akik fogyasztók, illetve fogyaszthatóságra törekszenek. Ez a szemlélet Andy Warhol a gyárat és a gépet, illetve a művészeti alkotást megfeleltető elhíresült hasonlatával jellemezhető. Minden esetre egyre gyakoribb jelenség a művész mint mesterember, a művész mint gyáros, vagy a művész mint sztár.
A banki és nagyvállalati szféra vásárlásai átmenetileg megoldást nyújtottak a 90-es években, azonban legtöbbször a választás pont azért esett a kortárs képzőművészetre, mert olcsón megszerezhetőnek tartották. Ennek a szemléletnek és az alacsony áraknak a hatása azonban az évtized végére nemhogy javított volna a kortárs alkotások értékének megítélésén, de sok esetben inkább tovább rombolta azt.
Az Irokéz Gyűjtemény elsőként jelent meg a piacon azzal a szándékkal, hogy jelentős összegekért vásároljon olyan kortárs alkotásokat, amelyeknek nem csupán dekoratív szerepet, hanem valós értéket tulajdonít.
